– Békéscsaba közlekedési infrastruktúra-fejlesztése egy mérföldkőhöz ért – mondta Herczeg Tamás országgyűlési képviselő. Hozzátette, vannak olyan ütőerei a városnak, amelyeket sokan használnak, illetve sokan használnának, ha lennének. Ilyen ütőér az Építők útja, amely Jamina és a Kenderföldek, valamint a Lencsési-lakótelep között gyorsabb, biztonságosabb közlekedést biztosít. Kiemelte, nem egy egyszerű útépítésről és útfelújításról volt szó, hiszen kerékpárforgalmi létesítmény is készült, megoldották a csapadékvíz elvezetését, közvilágítás létesült.
Zöld beruházásként értékelte az Építők útja megépítését Szarvas Péter polgármester.
Azzal, hogy rövidebb szakaszon és rövidebb idő alatt közlekedhetnek a Kétegyházi út és a Lencsési-lakótelep között az autók, kevesebb károsanyagot bocsátanak ki. Hasonló fejlesztés volt a Szarvasi és a Berényi utak között a Károlyi utca megépítése is. Úgy véli, az Építők útján lévő forgalomból lehet látni, hogy a közlekedők számára fontos volt a beruházás, amely folytatódik, számítanak ebben a kormány támogatására.
– Az Építők útjára 770 millió forintot kapott a város a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) elemeként
– mondta dr. Sódar Anita, a városfejlesztési nonprofit kft. ügyvezetője. Az Építők útja meglévő részét felújították, majd tovább építették a Csányi utcáig. Korszerűsítették a Csányi utcát és az Ilosvai utcát. Több szakaszon épült bicikliút, készült nyitott kerékpársáv vagy kerékpáros nyom. Két zebrát létesítettek: a Kétegyházi és az Építők útja, valamint a Lencsési és az Ilosvai utca sarkán.
Ismertette: a TOP keretében az elmúlt ciklusban 15,6 milliárd forint támogatásból valósíthatott meg Békéscsaba beruházásokat. Ötven intézményt fejlesztettek, korszerűsítettek, bővítettek, érintve a szociális szférát, az egészségügyet, a bölcsődéket, óvodákat, iskolákat. Csak a TOP részeként 27 kilométernyi kerékpárforgalmi létesítményt építettek.
„Projekt címe: Békéscsaba, Építők útja útépítése, kerékpárforgalmi létesítmény kiépítése a kapcsolódó közműépítésekkel
Projektazonosító szám: TOP-6.1.5-16-BC1-2017-00001”